Mi emberek, mire felnőtt korba érünk, mást sem szeretnénk, csak megfelelni másoknak. Kisgyerekkorban még olyan szabadok vagyunk, de már az óvodában kezdődik a megfelelés belenevelése a gyerekbe. Saját magamon tapasztaltam, hogy felnőtt korban elég nehéz ezeket a láncokat levenni magunkról és úgy élni, ahogy nekünk tetszik, közben persze nem arra figyelni, hogy mások mit gondolnak rólunk.
Mostanában sokat gondolkozom azon, hogy sok családban és az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeknek, valójában hogyan készüljön fel egy teljes értékű, felnőtt életre, ahol küzd az álmaiért, folyamatosan fejlődni tud és mindeközben még az élet nagy részében jól is érzi magát. Hova vezet ez a nagy megfelelni vágyás? Mire jó az, ha aszerint élünk, ahogy mások, a társadalom elvárja tőlünk? Értem én, hogy fontos az emberi kapcsolatok kialakításában és fenntartásban, hogy alkalmazkodjunk a környezetünkhöz, de vajon mindig és minden helyzetben tényleg erre van szükség?
A válasz: nem, valóban elsősorban magunkhoz kell alkalmazkodnunk és magunknak kell megfelelnünk. A legfontosabb, hogy magunkhoz képest a legjobbat hozzuk ki magunkból és aszerint cselekedjünk, ahogy nekünk jó. Sosem értettem például, hogy egy hosszú kapcsolatból sokan azért nem mernek kilépni, mert úristen, már 8 éve járnak és hát az már hosszú idő, ha rossz is a kapcsolat, nem baj, lehet így egymással (vagy inkább mellett) éldegélni. Mit fog szólni a család, ha szakítunk? És a közös barátok vajon hogyan viszonyulnak majd ehhez?
Azt is többször tapasztaltam, hogy a munkahelyváltás is dilemmát okoz az embereknek és a család óvó, féltő szavai befolyásolják az adott embert a döntéseiben. Miért baj az, ha többet, jobbat szeretnénk és merünk váltani, fejlődni? Miért maradjunk csak azért egy helyen, mert mások úgy gondolják, az a helyes?
Olyan rövid időt töltünk a földön életünk során, vágjunk hát bele abba, hogy a saját elvárásaink szerint éljünk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: